Anno történt, hogy kicsit nehezen barátkoztam... oké, ez így nem igaz. nagyon könnyen barátkoztam, de valahogy sosem találtam meg azt, aki mellett érdemes kitartani, mert neki mindig dolga van vagy sosem értékeli az ötleteimet, terveimet, a szülinapomra sem jön el és a már megvett mozijegyet is el kellett ajándékozni egy random faszinak, mert ő az utolsó pillanatban még sem akar eljönni, mert a sorozata izgalmasabb. Igen, előfordult már, hogy kérésére megvettem a mindkettőnk mozijegyét és majd ugye ő állja a nasit, de még pont a kezdés előtt küldött egy sms-t hogy hát igazábol ő már előző este megnézte a filmet online anyuval meg a szulejmán izgalmasabb én meg ott álltam a jegyszedőtől két méterre, hogy most mit kezdjek magammal, mert hát időm már nincs, hogy ledumáljam egy pánztárossal vagy bárki hozzáértővel, hogy visszaváltsam, így gondoltam, az elcserélem gyorsan valakivel, aki beadja a derekát. Így szereztem meg életem első fejhallgatóját és néztem meg a drága BF-em álltal választott filmet egyedül. Itt jutottam el odáig, hogy a lányok mind álszent picsák és velük nem lehet egy amolyan mesebeli barátságom, mint szeretném és közelebb engedtem magamhoz a fiúkat.
Mindig is jobban jöttem ki az ellentétes nemmel, de nem akartam fiúkkal barátkozni, mert hát na! Fiúkkal barátkozni? Ugyan! De végül úgy éreztem, ez számomra az egyetlen járható út, mert nekem kellett valaki, akiben megbízhatok, eljárhatunk ide-oda, moziba és eljön a szülinapomra. Igen, ez egy nagyon lényeges pont. Persze, megtudtam hívni pár havert, de az általam legjobbnak hitt barátot soha, a többi pedig mint mindig, csak haszonleső volt. Olyan, akivel lehet dumálni meg amúgy minden állat, de már nem mersz nekik kölcsön adni, mert vissza egy csokit sem kapsz, meg egyáltalán a házit sem kérheted el tőlük, mert ő nem... De a fiúk. A fiúkkal sosem volt semmi gáz... nagyon. Amelyik nem akart megveri, az érdeklődött irántam, amit ugye tíz, tizennégy évesen ezt gyerek fejjel csak barátkozásnak véltem. Az is volt. Ahogy egyre inkább figyelmen kívül hagytam a lányokat, észrevettem azokat a fiúkat, akik meg velem akartak barátkozni. Nagyon jól éreztem magam, kezdtem úgy érezni, fontos vagyok.
Volt is egy kis srác, alattam járt eggyel. Eleinte csak dumáltunk, de később már megkért, hogy segítsek neki matekból. Persze el is vállaltam, mert miért ne. Az iskola utcájában lévő könyvtárat javasoltam, mert közel van, van ott számítógép, internet meg ugye wifi, de ez utóbbit még csak kipróbálni sem tudtuk, mert nem vol egyikőnknek sem arra alkalmas telefonja. Szóval könyvtár, első alkalommal még úgy ment is az egész, tök sokat tudtam segíteni neki az akkor marhajó matek tudásommal, egy dolgozatjára többé-kevésbé kényelmesen fel is tudtam készíteni, de másnap már meg is kaptam, hogy nem maradhat el otthonról eddig, mert anyukája haragudni fog rá ha ez még egyszer előfordul. Akkor még anyukája nem tudhatta hogy ez a kis kimaradás mennyi pluszt jelentett a pici fia számára, mert a kettes, hármas dolgozatai után írt egy ötöst. Onnantól fogva én még egy olyan egy-két hétig (tényleg csak max két hét lehetet) feljártunk hozzá, a lakásukra és ott segítettem neki és nem csak matekból, hanem nagyjából bármiből, amire megkért és mindegyikből, amiből segítettem, jó eredménnyel teljesített. Ám egyszer csak, mindennek vége lett, ugyanis anyuka felhívta az iskolát, hogy tartsanak engem távol a kisfiától. Akkora botrány lett az egészből, hogy konkrétan az ő osztályukat el kellett költöztetni az iskola másik végébe, hogy anyuci megnyugodhasson, hogy engem a fiacskája többet nem láthat. Bár ennek sem volt túl sok sikere, mert a kissrác küldött nekem egy nyolcadikossal egy levelet, hogy mennyire hálás a segítségemért, meg hogy nekem hála végre tudja hogyan fogjon neki a tanulásnak és még egyet év végén, hogy majdnem minden tárgyból négyes lett és reméli valamikor még találkozhatunk, mert nagyon jól érezte magát velem akkor meg egyéb cukiságok.
A következő, igencsak rövid ideig (olyan hat évig) tartó, ám igencsak emlékezetes barátságom a következő volt. A srác csak úgy megjelent az osztályban hatodik év elején, széles vigyorral az arcán és csak remélni tudom, hogy már akkor nem én voltam a figyelme középpontja, ugyanis már az első pár hónap után elhatározta, hogy ő márpedig komoly kapcsolatot akar velem. Ezzel amúgy sz ég világon semmi gond nem lenne, de basszus, csak tizenkét évesek voltunk. Nekem ilyenkor még csak fogalmam sem volt a szerelemről, mint létező fogalomról, és nem is nagyon akaródzott megismerni, mert az volt a nagy helyzet... hogy engem ez kurv@ra nem is izgatott. Nem tartozott az életcéljaim közé. Éveken keresztül csorgatta a nyálát utánam, még meg is próbált megzsarolni, egy nemlétező hangfelvétellel, hogy járjak vele, de mind sikertelenül. Ezt leszámítva viszont egy életre szóló barátság alakult (volna) ki közöttünk. Együtt jártunk egy csomó helyre, moziba meg egyebek, elmagyarázhattam neki minden szir-sz@r gondolatomat, bajomat, ballagás után, kilencedikben még az iskolámat is felkereste, hogy ott szobrozzon míg nem végzek (hacsak már nem végeztem), egészen addig, míg ő be nem sokallt, és közöltem, hogy én nem fogom fel az ő érzéseit. Ja, valóban nem. De én ezt nagyjából heti szinten elmagyaráztam neki. Próbáltam hanyagolni, durván elzavarni, lekoptatni, de nem, felvette a kullancs formációt és nem tágított míg meg nem csókolom. És az bizony nem is történt meg, de nem ám. Lassan aztán sikerült összekaparnia egy barátnőt és feloldotta a tiltást facebookon, majd az egy-éves évfordulójuk előtt vagy után nem sokkal közölte, hogy... ő amúgy még mindig meg akart b@szni.
Ugyan azon az év elején meg jelent egy másik srác is az osztályban. Ő kevésbé volt olyan mosolygós, bár annál inkább ragadta meg az érdeklődésemet. Róla nem igen tudok mit mondani. igazából nem is voltunk barátok, talán semmilyen szinten. Szimplán csak érdekelt. Előtte az osztály egy része nem gyűlt össze a suli mellett lévő játszótéren, de utána ez már egy napi rítussá nőtte ki magát. Mindenki akivel valaha barátkozni próbáltam, ott űlt körülötte, csak én nem. Rám sosem voltak kíváncsiak és én ezt úgy el is fogadtam. Viszont amíg kellemes volt az idő, én is szerettem csak úgy kiülni oda és lefeküdni a pingpong asztalra, hogy csak úgy leszarjam a világot és bámuljam az eget, ez viszont nekik nem tetszett. Dobálóztak, hangosan poróbáltak elzavarni, de én csak akkor tágítottam, ha már otthonról hiányoltak. Néha azért dumáltunk és általa én is része lehettem az ottani meghitt beszélgetésnek, de amúgy semmilyen más célom nem volt ott, csak létezni. Volt többször, hogy együtt mentünk haza, mert egy irányban utaztunk egy darabig és olyankor egész ól el tudtunk beszélgetni, egyszer még fel is hívott magához bár annak sem volt túl sok érelme. Persze ő volt a rossz fiú. Ha minden igaz, azért lett kicsapva, mert kések, pengék és dobócsillagok voltak a táskájában. A dobócsillagokról tudtam mert egy alkalommal ég nekem is mutatta, hogy hogyan kell használni, mindezt azon a játszótéren, ahol ők szoktak bandázni. Aztán az előző fiutól megtudtam, hogy akkoriban én tetszettem is neki (állítólag), de ez már sose derül ki. Aztán kilencedikben, a vonaton hazafelé megint összefutottunk. Ő nagyon izgatott volt, én pedig csak felfogni sem tudtam mi van, de egészen jól elbeszélgettünk, míg le nem szállt. Évekkel később pedig egyre töb alkalommal szúrtam ki egyes facebook bejegyzéseit, majd egy alkalommal rá is írtam és nem vagyok benne biztos, de elhívott egy koncertjére... aztán chat-eltünk egy darabig és megint semmi.
Volt még mellettük a srác, akiről néha elgondolkodom, hogy létezik-e mert nem tudom bebizonyítani a létezését. Nem tagadom, előfordulhat, hogy csak egy képzeletbeli barátom, de ha az is, akkor nekem nagyon szexy a fantáziám. De most komolyan! Hosszú szőke haj, mély, fekete szemek, mindig meleg barna, (nem szolis) bőr, amúgy meg magas és izmos és menő és ahh... úszó... Oké-oké, aki ismer, az tudja, hogy imásom amikor egy palinak hosszú haja van és még jól is áll neki, de most b@ssz@meg! Hogy nézhet ki valaki ennyire kibaszott jól?! Esküszöm, ha volna róla képem, kitenném, de nincs. Még facebookja sincs. És nem értem, pedig ha minden igaz még tini modell is volt... vagy talán még az. Franc se tudja. Na most hogy kihánytam minden pasigörcsöt a gyomrom legmélyéről, hadd mondjak pár szót róla is.
Anno még egy oviba jártunk, egy csoportba. Nagyon sokat hiányzott és amikor bejött, akkor sem volt soha a toppon. (ahhoz képest most...) Senki sem akart vele barátkozni, talán áraknak még csak a létezése sem tűnt fel, de mivel én sem voltam a csoport kedvence, egészen jól elvoltunk. Aztán elballagtam (vagy mi) és soha többé nem találkoztunk. Aztán egy rejtélyes augusztusi hétvégén úgy döntöttem, hogy elmegyek egy uszodába, mert miért ne. Valamiért Budára akartam menni, mert ugyan hát mi a szájba tekert lóhúgyért nem egy közelibe... Budára. Pont. Szóval bejelentkeztem, átöltöztem, lepakoltam, Úsztam pár hosszt, már a bérlet vásárlásán gondolkodtam, mikor egyszer csak pár úszóklubos srác letáborozott mellettem és az egyik elkezdett már-már izomból szuggerálni. Nem tudom lehetséges-e, de ő megvalósította. Én persze mint aki Medúzával nézett szembe, álltam, vagyis ültem, teljesen ledermedve. Feszült voltam, mert azért mégiscsak egy kicseszettül jó pasi nézett hosszú perceken keresztül. Persze, nem vagyok duci, egész... tűrhető az alkatom, még-ha izmos nem is vagyok, és néha nincs tele pattanással az arcom, de... de hát na!
Aztán egyszercsak megszólalt... Anna?! Mintha nem lettem volna amúgy is elég feszült, még le is sokkoltam. Odafordultam és egy határozott zzzsghömm-mel válaszoltam neki. Lassan persze felfogtam mi a helyzet és rohadtul megörültünk a másiknak. Persze nehezen tudtam egyenlőségjelet vonni a kis, sovány, sápadt szőkeség és e-között az... az... e-között az entitás között.
Párszor a nyár folyamán még összefutottunk, meg még úgy november közepéig egészen sokat láttuk egymást, aztán egyszer elhívott a barátaival együtt egy esti vetítésre, meg még később is találkozgattunk, de sosem cseréltünk sem számot sem semmit és végül elhagytuk egymást. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. (róla már egyszer írtam)
Aztán, bizonyos felsőbb hatalmak mellém rendeltek egy lányt. Egy lányt, akinek rendkívüli képességei közé tartozott a minden srácot leszólít most azonnal, mert ha nem, tinderen keresi meg az összeset. Mivel épp jobb dolga éppen nem volt, egy óvatlan pillanatomban (míg én éppen békésen végeztem a dolgomat egy meki mellékhelyiségében) letöltötte azt a... mondjuk ki egyszerűen; szexpartner keresőt a telefonomra, és bejelölte az összes hosszú hajú egyedet azon a tetves... nem mondok semmit. És pár srác vissza is igazolt. Egyel kettővel beszélgetést is kezdeményezett, amiket én valami rejtélyes okból kifolyólag lelkesen folytattam... egyetlen személynél. Ő vele elkezdtünk beszélgetni február... hatodikán (asszem). Nagyon értelmes és nagyon rendes srácnak tűnt, később már messengeren is beszélgettünk. Kiderült, hogy mindketten egy városban lakunk és mindketten a vasút, víztorony felőli oldalán tartózkodunk a lakcímkártya szerint. Mivel az én nevem elég nagy betűkkel van a kerítés fölé kreálva, ő viszonylag hamar rájött az én címemre, én csak hónapokkal később tudtam meg az övét. Tetszett neki hogy ilyen rejtélyes. Aztán végre találkoztunk. Én a már megszokott minden évben előforduló, kéthetes betegségemet töltöttem, mikor erre sort kerítettünk, és hiába voltam tiszta és frissen mosott, ha úgy néztem ki, mint akit a kutya szájából rángattak ki. Mondjuk ő se volt a toppon. Rekedt hang és kilométeres karikák a szemei alatt. De nem ez volt az, amitől az állam a metró síneket verte. Ő az a srác volt, akivel azóta szemeztem, mióta arra a településre költöztünk. Ő nem tudom hogy élte meg, én a mai napig le vagyok ezen döbbenve. De legalább mind a ketten elkönyveltük, hogy a másik biztosan stírölt. Onnantól fogva rendszeresen találkoztunk. A suli utáni WestEnd-es palacsinta napi rutinnak számított nálunk.Vagy éppen egy mozi, vagy csak sétáltunk. Aztán ugye mi van, ha az egyik fél érezni kezd valamit a másik iránt? görcsösen ráerölteti a másikra vagy apró jeleket küld? Mikor melyik. Lassan feltűnt, hogy mi is történik és Április tizedikén vagy tízen egyedikén feladtam. És azt hiszem nem tudom. Biztos csak a hosszú haj miatt van!
A következő, igencsak rövid ideig (olyan hat évig) tartó, ám igencsak emlékezetes barátságom a következő volt. A srác csak úgy megjelent az osztályban hatodik év elején, széles vigyorral az arcán és csak remélni tudom, hogy már akkor nem én voltam a figyelme középpontja, ugyanis már az első pár hónap után elhatározta, hogy ő márpedig komoly kapcsolatot akar velem. Ezzel amúgy sz ég világon semmi gond nem lenne, de basszus, csak tizenkét évesek voltunk. Nekem ilyenkor még csak fogalmam sem volt a szerelemről, mint létező fogalomról, és nem is nagyon akaródzott megismerni, mert az volt a nagy helyzet... hogy engem ez kurv@ra nem is izgatott. Nem tartozott az életcéljaim közé. Éveken keresztül csorgatta a nyálát utánam, még meg is próbált megzsarolni, egy nemlétező hangfelvétellel, hogy járjak vele, de mind sikertelenül. Ezt leszámítva viszont egy életre szóló barátság alakult (volna) ki közöttünk. Együtt jártunk egy csomó helyre, moziba meg egyebek, elmagyarázhattam neki minden szir-sz@r gondolatomat, bajomat, ballagás után, kilencedikben még az iskolámat is felkereste, hogy ott szobrozzon míg nem végzek (hacsak már nem végeztem), egészen addig, míg ő be nem sokallt, és közöltem, hogy én nem fogom fel az ő érzéseit. Ja, valóban nem. De én ezt nagyjából heti szinten elmagyaráztam neki. Próbáltam hanyagolni, durván elzavarni, lekoptatni, de nem, felvette a kullancs formációt és nem tágított míg meg nem csókolom. És az bizony nem is történt meg, de nem ám. Lassan aztán sikerült összekaparnia egy barátnőt és feloldotta a tiltást facebookon, majd az egy-éves évfordulójuk előtt vagy után nem sokkal közölte, hogy... ő amúgy még mindig meg akart b@szni.
Ugyan azon az év elején meg jelent egy másik srác is az osztályban. Ő kevésbé volt olyan mosolygós, bár annál inkább ragadta meg az érdeklődésemet. Róla nem igen tudok mit mondani. igazából nem is voltunk barátok, talán semmilyen szinten. Szimplán csak érdekelt. Előtte az osztály egy része nem gyűlt össze a suli mellett lévő játszótéren, de utána ez már egy napi rítussá nőtte ki magát. Mindenki akivel valaha barátkozni próbáltam, ott űlt körülötte, csak én nem. Rám sosem voltak kíváncsiak és én ezt úgy el is fogadtam. Viszont amíg kellemes volt az idő, én is szerettem csak úgy kiülni oda és lefeküdni a pingpong asztalra, hogy csak úgy leszarjam a világot és bámuljam az eget, ez viszont nekik nem tetszett. Dobálóztak, hangosan poróbáltak elzavarni, de én csak akkor tágítottam, ha már otthonról hiányoltak. Néha azért dumáltunk és általa én is része lehettem az ottani meghitt beszélgetésnek, de amúgy semmilyen más célom nem volt ott, csak létezni. Volt többször, hogy együtt mentünk haza, mert egy irányban utaztunk egy darabig és olyankor egész ól el tudtunk beszélgetni, egyszer még fel is hívott magához bár annak sem volt túl sok érelme. Persze ő volt a rossz fiú. Ha minden igaz, azért lett kicsapva, mert kések, pengék és dobócsillagok voltak a táskájában. A dobócsillagokról tudtam mert egy alkalommal ég nekem is mutatta, hogy hogyan kell használni, mindezt azon a játszótéren, ahol ők szoktak bandázni. Aztán az előző fiutól megtudtam, hogy akkoriban én tetszettem is neki (állítólag), de ez már sose derül ki. Aztán kilencedikben, a vonaton hazafelé megint összefutottunk. Ő nagyon izgatott volt, én pedig csak felfogni sem tudtam mi van, de egészen jól elbeszélgettünk, míg le nem szállt. Évekkel később pedig egyre töb alkalommal szúrtam ki egyes facebook bejegyzéseit, majd egy alkalommal rá is írtam és nem vagyok benne biztos, de elhívott egy koncertjére... aztán chat-eltünk egy darabig és megint semmi.
Volt még mellettük a srác, akiről néha elgondolkodom, hogy létezik-e mert nem tudom bebizonyítani a létezését. Nem tagadom, előfordulhat, hogy csak egy képzeletbeli barátom, de ha az is, akkor nekem nagyon szexy a fantáziám. De most komolyan! Hosszú szőke haj, mély, fekete szemek, mindig meleg barna, (nem szolis) bőr, amúgy meg magas és izmos és menő és ahh... úszó... Oké-oké, aki ismer, az tudja, hogy imásom amikor egy palinak hosszú haja van és még jól is áll neki, de most b@ssz@meg! Hogy nézhet ki valaki ennyire kibaszott jól?! Esküszöm, ha volna róla képem, kitenném, de nincs. Még facebookja sincs. És nem értem, pedig ha minden igaz még tini modell is volt... vagy talán még az. Franc se tudja. Na most hogy kihánytam minden pasigörcsöt a gyomrom legmélyéről, hadd mondjak pár szót róla is.
Anno még egy oviba jártunk, egy csoportba. Nagyon sokat hiányzott és amikor bejött, akkor sem volt soha a toppon. (ahhoz képest most...) Senki sem akart vele barátkozni, talán áraknak még csak a létezése sem tűnt fel, de mivel én sem voltam a csoport kedvence, egészen jól elvoltunk. Aztán elballagtam (vagy mi) és soha többé nem találkoztunk. Aztán egy rejtélyes augusztusi hétvégén úgy döntöttem, hogy elmegyek egy uszodába, mert miért ne. Valamiért Budára akartam menni, mert ugyan hát mi a szájba tekert lóhúgyért nem egy közelibe... Budára. Pont. Szóval bejelentkeztem, átöltöztem, lepakoltam, Úsztam pár hosszt, már a bérlet vásárlásán gondolkodtam, mikor egyszer csak pár úszóklubos srác letáborozott mellettem és az egyik elkezdett már-már izomból szuggerálni. Nem tudom lehetséges-e, de ő megvalósította. Én persze mint aki Medúzával nézett szembe, álltam, vagyis ültem, teljesen ledermedve. Feszült voltam, mert azért mégiscsak egy kicseszettül jó pasi nézett hosszú perceken keresztül. Persze, nem vagyok duci, egész... tűrhető az alkatom, még-ha izmos nem is vagyok, és néha nincs tele pattanással az arcom, de... de hát na!
Aztán egyszercsak megszólalt... Anna?! Mintha nem lettem volna amúgy is elég feszült, még le is sokkoltam. Odafordultam és egy határozott zzzsghömm-mel válaszoltam neki. Lassan persze felfogtam mi a helyzet és rohadtul megörültünk a másiknak. Persze nehezen tudtam egyenlőségjelet vonni a kis, sovány, sápadt szőkeség és e-között az... az... e-között az entitás között.
Párszor a nyár folyamán még összefutottunk, meg még úgy november közepéig egészen sokat láttuk egymást, aztán egyszer elhívott a barátaival együtt egy esti vetítésre, meg még később is találkozgattunk, de sosem cseréltünk sem számot sem semmit és végül elhagytuk egymást. Szép volt, jó volt, de ennyi volt. (róla már egyszer írtam)
Aztán, bizonyos felsőbb hatalmak mellém rendeltek egy lányt. Egy lányt, akinek rendkívüli képességei közé tartozott a minden srácot leszólít most azonnal, mert ha nem, tinderen keresi meg az összeset. Mivel épp jobb dolga éppen nem volt, egy óvatlan pillanatomban (míg én éppen békésen végeztem a dolgomat egy meki mellékhelyiségében) letöltötte azt a... mondjuk ki egyszerűen; szexpartner keresőt a telefonomra, és bejelölte az összes hosszú hajú egyedet azon a tetves... nem mondok semmit. És pár srác vissza is igazolt. Egyel kettővel beszélgetést is kezdeményezett, amiket én valami rejtélyes okból kifolyólag lelkesen folytattam... egyetlen személynél. Ő vele elkezdtünk beszélgetni február... hatodikán (asszem). Nagyon értelmes és nagyon rendes srácnak tűnt, később már messengeren is beszélgettünk. Kiderült, hogy mindketten egy városban lakunk és mindketten a vasút, víztorony felőli oldalán tartózkodunk a lakcímkártya szerint. Mivel az én nevem elég nagy betűkkel van a kerítés fölé kreálva, ő viszonylag hamar rájött az én címemre, én csak hónapokkal később tudtam meg az övét. Tetszett neki hogy ilyen rejtélyes. Aztán végre találkoztunk. Én a már megszokott minden évben előforduló, kéthetes betegségemet töltöttem, mikor erre sort kerítettünk, és hiába voltam tiszta és frissen mosott, ha úgy néztem ki, mint akit a kutya szájából rángattak ki. Mondjuk ő se volt a toppon. Rekedt hang és kilométeres karikák a szemei alatt. De nem ez volt az, amitől az állam a metró síneket verte. Ő az a srác volt, akivel azóta szemeztem, mióta arra a településre költöztünk. Ő nem tudom hogy élte meg, én a mai napig le vagyok ezen döbbenve. De legalább mind a ketten elkönyveltük, hogy a másik biztosan stírölt. Onnantól fogva rendszeresen találkoztunk. A suli utáni WestEnd-es palacsinta napi rutinnak számított nálunk.Vagy éppen egy mozi, vagy csak sétáltunk. Aztán ugye mi van, ha az egyik fél érezni kezd valamit a másik iránt? görcsösen ráerölteti a másikra vagy apró jeleket küld? Mikor melyik. Lassan feltűnt, hogy mi is történik és Április tizedikén vagy tízen egyedikén feladtam. És azt hiszem nem tudom. Biztos csak a hosszú haj miatt van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése