I like you!

Mivel lány vagyok, nem mellesleg egy idióta tini, nem mondhatom azt, hogy nem tetszenek nekem a fiúk. Viszont nagyon kellemetlennek találom a pillanatot, mikor észreveszem, hogy végigmérek valakit. De most komolyan! Mi ez?!

Jelen történetben egy cseh sráccal, Martynnal kapcsolatban mesélnék. A srác, aki formás fels... Karakteres jelleme meggyőzött arról, hogy totálisan hetero szexuális vagyok. A srác, aki egy vad barom állat, de spontán természete miatt, sokszor magamra ismertem benne. A srác, aki Rioban, enyhén illuminált állapotban szétverte a szálloda szobáját. Szóval a srác, akit valami érthetetlen módon rühelltem, mint a szart, de tetszett... Tetszett és a mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy miért.

Akkor kezdhetném is eme fantaztikus történetet... Mondjuk onnan, ahonnan, már történik is valami. Úgy legalább kevésbé húzom az időt. 

Helyszín; Hát... maradjunk annyiban, hogy Brazília és annak egy óceán parti városkájában egy étterem. Talán Guarapari...

A Nordeste trip, azaz az első utazásom eme gyönyörű országban. Gyönyörű ugyan, de - elnézést a szó használatomért - kicseszett drága. Éppen - szokásomhoz hűen, megint csak egyedül - ültem, valahol távol a többiektől és váram, míg végre indulhatok én is a kajáért. A hozzám legközelebb ülök, egy csapat mexikói lány és mellett ül egyezem fiúként volt ott még Martyn is. Hihetetlen, ugye? Egyszer csak odaszólnak hozzám, hogy ne ücsörögjek ott egyedül. Persze mondhattam, hogy nem, jó ez így nekem, de végül megoldották. Igaz, kicsit erőszakosan, de sikerült.

Szóltak az egyel távolabbi asztalnál ülő német és dán - igen, az a dán - srácnak, hogy segítsenek. A segítség jött. Megtoldották a már alapból hosszú asztalt, még eggyel és két karomnál fogva felemeltek, és oda kísértek. Normál esetben én már régen ott üvöltöztem és dobáltam volna magamat, mint egy elmebeteg, de voltam mivel már napok óra csak a buszon alszom egy óránál hosszabb ideig, megszakítás nélkül, el lehet képzelni, hogy mennyire lehettem fáradt. Mivel a német és dán srác, már egy ideje eléggé nyíltan fejezték ki az irántam érzett vonzalmukat, nem lepett meg, hogy ők is helyet foglaltak mellettem az új asztal résznél. Nekik már egy komplett rajongó táboruk volt, hogy "kié lesz Annie?" alapon drukkoljanak nekik.

WHY ME?!

Én egyedül...

Az egészet úgy kell elképzelni, hogy én voltam ott én, az egy szem magyar, teljesen egyedül és az olyan pillanatokat vártam, amikor le sem voltam szarva. Nem bánom a figyelmet, tényleg, csak...

WHY ME?!

Minden más nemzetiségű srác mellett volt ott egy másik, azonos hazából származó is. Ha zászlóval pózoltam, az is valahogy így nézett ki:
Ezzel mondjuk nincsen semmi gond, mert alapvetően én szeretem az egyedüllétet. A hangok a fejemben mindig jó társaságot jelentettek számomra.

De térjünk vissza az eredeti történethez. Ott ültem a fejemet támasztva, másik tizenöt emberkével, akik teljesen meg vannak győződve arról, hogy én mindenemmel oda vagyok a cseh srácért. Mi ennek az oka? Egy víz alatti fényképezkedés, még az előtt, hogy rájöttem volna, mennyire nem bírom a figurát. Nem tartom lehetetlennek, hogy az iránta érzett minden utálatomat csak beképzeltem magamnak amiatt, hogy mások azt feltételezték rólam, hogy beje vagyok szejetve...
Álljon hátatokba a hajnali görcs! De most komolyan! Egy közös kép.., vagy hét, nem jelenti azt, hogy szeretem. Szeretni anyut, meg aput kell, nem egy született barmot.
Unott tekintetemmel a szemközti oldalon elnéztem a két mexikói lány mellett, nem figyelve a rólam folytatott beszélgetésre. Olykor Martyn is bele-bele szólt, amit néha megmosolyogtam, mert ez a beszélgetés, valami abszurd volt.
Aztán pedig végre jeleztek nekünk, hogy indulhatunk a vacsoránkért. Én pattantam fel először és én értem először a telerakott asztalhoz, Nem tudom, hogy mennyi idő esett ki, de mire megpakoltam a tálcámat, és indultam vissza a rám erőszakolt helyre, mindenki máshol ült. Az egyetlen és egyben nekem fenntartott hely, Martyn mellett volt szabad. Ez egyáltalán nem véletlen, csak tizenkét mexikói lány, akik valamiért a halálomat akarják.
Csendben, magamban szitkozódva leültem és azonnal neki is álltam enni. Mielőtt azt hihettem volna, hogy végre nyugtom lehet, még ezen a számomra egyáltalán nem kedvező helyen is, jött a fantaztikus kérdés, amitől egyre kevésbé tudtam magam visszafogni.

Mit gondolsz Martynról?

Ohh! Szóval ez az oka annak, hogy most ott ülök, ahol. Kíváncsiak, hogy mit reagálok én, a mindig passzív, pesszimista egy olyan helyzetben mint a mostani? Hát, hogy őszinte legyek, nem sokon múlt, hogy hozzávágjam a villámat.

Hogy mit gondolok róla?

Szerintem a felsőtestén kívül,

nem sok minden van,

amiről ne beszélt volna már mindenki.

És tényleg! Amint a szobában, buszon vagy bárhol máshol voltunk, másról sem hallottam beszélgetni a csajokat, mint Martyn és a feszes has fala. Mintha akkora téma lenne, egy jól sportolt srác. Ennyi erővel a német és a dán srácról is szólhatna a beszélgetés.

De tetszik, nem?

Hazudjak? Ne hazudjak? Nem hazudok! Úgysincs semmi értelme. Ennyi erővel akár csendben is maradhatnék, de akkor meg mindenki számára, végleg és megmásíthatatlanúl el lesz könyvelve, hogy én trallalallalaaa...

Ugyan, kinek ne tetszene?

Már nem egyen kértétek kölcsön egy csókra,

vagy többre.

Hoppá! Változnak az arc kifejezések. Csak nem érzékeny ponton érintettem egyeseket? Esetleg megint kimondtam volna a nyilvánvalót? Nem tudom, de tetszik a látvány. A megfeszült állkapcsokat és a szúrós tekinteteket , valamiért most rendkívül szórakoztatnak tartom.

Szóval tetszik!

Mondtam, hogy nem? Én nem emlékszem, de ezt szerintem az asztalnál ülök között, a legminimálisabb agy kapacitással rendelkezőnek is feltűnt.

Hát persze,

hogy tetszik!

Egy ilyen idióta,

aki egyértelműen haza lesz küldve,

az egész út vége előtt,

pont egy ilyen az álom pasim.

Mindezt bájos mosollyal az arcomon jelentettem ki, melynek eredménye megint csak egy kifejezés váltást eredményezett az arcokon. Szórakoztat volt, meg kell, hogy mondjam. A cél az volt, hogy engem hozzanak kellemetlen helyzetbe, ami végül visszafelé sült el. De ugye itt még nincs vége. Itt van még a német és a dán gyerek is. Velük tulajdonképpen semmi bajom nincs, Jó fejek és szimpatikusak is. A folyamatos vidámságuk, az, hogy mindenen képesek jól érezni magukat, még irigylésre is méltó... legalábbis az én nézőpontomból.

És én?

Szólalt meg a dán. Nem terveztem vele bunkó lenni, sem a némettel, de nem állt szándékomban okot adni nekik a további udvarlásra. Nem azért akartam utazni és ismerkedni, hogy a végén pasizzak, hanem, hogy jól érezzem magam. Ez viszont nem sokaknak esett le teljes mértékben.

Te szőke vagy.

Te nem érdekelsz.

Mennyivel boldogabb lettem volna, ha ez nincs így... 

Hogy a végén még tegyek egy lapáttal a műsoromra, majdnem két órán keresztül, azaz már a szállodába visszaérve is, egy megmagyarázhatatlan röhögő görcs nem hagyott teljes nyugalomban.